SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY
Ünnepe: június 27
1046 táján született Lengyelországban, apja a számkivetésben élõ Béla magyar herceg, anyja Rizika (Richeza, Rikiza) lengyel királylány volt.
Már 4-5 éves korában hazakerüült Magyarországra és a tiszántúli Bihar várában nevelkedett. Nagyon vallásos anyjától kapta mély hitét, és alázatát. Apjától kiváló lovagi képzést kapott, amit késõbb Kázmér lengyel király udvarában mélyített el igazán. 1061-ben tért vissza ismét, de hamarosan vissza kellett menekülnie Lengyelországba. 1064-ben bátyjával Gézával tért vissza, hogy a lázadó Salamonnal harcban leszámoljon.
A püspökök békítése után ismét Biharban uralkodott az ország keleti harmadában. A pogány besenyõk ellen sikeresen harcolt, katonái csodákat beszéltek hõsiességérõl. Békét sikerült kivívnia a besenyõkkel és a kunokkal szemben 1085-ben, 1091-ben és 1092-ben. Ünnepelt hõsként fogadta el 1077-ben a királyi trónt, folytatta Szent István útját.
Legyõzte a pogány kunokat, megkeresztelte és letelepítette õket. Seregei vitézül harcoltak vele együtt, legendák fonódtak köré. (Tordai hasadék, Szent László pénze, füve, forrásfakasztás, stb.) A háborúskodás számára keserü teher volt. Az országban is rendet teremtett, szigorú törvényeket hozott. Létrehozta a zágrábi püspökséget, a kalocsai érseket Bácsra költöztette, az erdélyi érseket Gyulafehérvárra, a biharit pedig Nagyváradra. Megalapította a Szent Jobb-apátságot a Szent Jobb õrzésére. Leánya, Szent Piroska, Iréné néven bizánci császárné lett.
1083-ban Szent István, Szent Imre és Szent Gellért szentté avatását szorgalmazta. Szentül élt, nagylelkü volt, keresztes hadjáratot is akart indítani, azonban ez nem valósulhatott meg. 1092-ben Szabolcs városában zsinatot tartott. 1095. július 29-én meghalt Nyitra mellett. Földi maradványait elõbb a somogyvári monostorba, majd a nagyváradi székesegyházban temették el. Sírjánál csodák történtek, legendák keringtek csodálatos közremüködésérõl csatákban. Ügyét kivizsgálva 1192. június 27-én III. Celesztin pápa követe (Gergely bíboros) Váradon szentté avatta.
A Debrecen-Nyíregyházi, valamint a Kaposvári egyházmegyéknek: Szent László király, az egyházmegye védõszentje.
Szent László ma is segítõnk, kérjük õt népünkért!
|