|
„A bánat a vallások elmaradhatatlan motívuma s az erkölcsiségnek gyengeségünkben és botlásainkban ésszeru, rendfenntartó, javító, vigasztaló erénye! A bánat a kinyilatkoztatás rendjében, abból a pedagógiából, hol Isten lett az ember tanítója, abból a világra szóló ökonómiából, melyet a természet megrendült alapjain az Isten újra szervezett, ki nem maradhatott. Sot amit az ember máshol hiába keresett, itt meglelte: talált bocsánatot. A hamvas bánat, mely végigkísért a földön s inkább ijeszt, mint békéltet, a természetfölötti rendben nyer ésszeruséget; mert tudja, hogy amit bán, a bun, bánata által megszunik; egyedül a kinyilatkoztatás bánatán rezeg a kiengesztelés sugara! Máshol az ész biztat és késztet a bánatra, de nem nyújt közvetlen bizonyságot a bocsánatról; fölveri a bánat csendjét a kétség: hátha nem bocsát meg az Isten? hátha vétkeim már meghaladták türelmének mértékét s azon túl fejem fölött haragos, ólmos az ég?
Csak a kinyilatkoztatás fonalán emelkedtünk ki ez ijesztõ izgalmakból; megtudtuk, hogy a bünbocsánat készen áll számunkra. Vannak-e emberi nyomort jellemzõbb s dúlt kebleket nyugtatóbb szavak, mint a próféta szavai? ,,Te tehát ember fia mondd Izrael házának: így szóltatok, mondván: A mi gonoszságaink és büneink rajtunk vannak, és mi azokban elepedünk: hogyan félhessünk tehát? Mondd nekik: Élek én! úgymond az Úristen, nem akarom az istentelen halálát, hanem hogy megtérjen az istentelen az õ útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg a ti igen gonosz utaitokról. Miért halnátok meg Izrael háza?'' (Ez 33,11-12) ,,Ha pedig az istentelen bünbánatot tart minden büneirõl... élvén él és nem hal meg.'' ,,Vajon akarom-e az istentelen halálát? -- úgymond az Úristen, és nem inkább, hogy megtérjen útjairól és éljen?'' (Ez 18,21-23)
Íme megtudjuk, hogy a sértett Isten vágyódik utánunk, hogy sajnálkozik rajtunk, hogy a bünt terhünknek nézi, amelytõl fel akar szabadítani. Hogy mi ez a vágy annak a végtelen Istennek lényében, azt nem tudjuk; hogy az Isten vágya mily alakban fog áldólag elénk lépni, el nem gondolhatjuk, ha csak ugyanaz a kinyilatkoztatás a bünbocsánatot magát nem állította volna vigasztaló valóságban szemeink elé. Azon vesszük észre magunkat, hogy a Megváltó, -- az Isten irgalmának megtestesülése, -- a bün miatt jön. Bámulva csodáljuk e kifejlést. Az ember az õ bánkódó vallásával, mely a büntõl szabadulást keres, s az Isten az õ Messiásával, kit a bün miatt ad nekünk, találkoznak. Az ószövetség evangélistájának szemében ,,Jehova szolgája'' (Messiás) a ,,fájdalmak férfia'', ki ,,betegségeinket viseli és fájdalmainkat hordozza'', vagyis, aki azt az egész gyászos örökséget, azt a lelki és testi nyomorúságot, mely a bünben s a bünbõl rajtunk nyugszik, magára vette; ,,megsebesíttetett a mi gonoszságainkért, megroncsoltatott büneinkért; a mi békességünkért van rajta a fenyíték és az õ kékségével gyógyultunk meg.'' (Iz 53)”
|
